Amulettek gyógyító hatású tárgyak

 

 

 

ATLANTISZI GYŰRŰ

Az atlantiszi gyűrű nemcsak titokzatos, de egyre szélesebb körben terjed, hiszen védelmező és gyógyító ereje rendkívüli. Az eredeti gyűrűt, mely homokkőből készült, egy Francia egyiptológus: d'Agrain találta meg 1860-ban, a Királyok völgyében végzett ásatásai során, Jua Főpap sírjában. A sír felnyitásakor megtalált papírra vetett átok azért nem hatott rá, mert később magánál tartotta a gyűrűt. A gyűrűn lévő mintázat egyből felkeltette a francia egyiptológus érdeklődését, mivel sehogyan sem illett az egyiptomi kultúrára jellemző hagyományos motívumokhoz. Az ábra meghatározott geometriai formákból elrendezett mintát mutatott. A gyűrűre bukkanó egyiptológus végül arra a megállapításra jutott, hogy a sírban talált gyűrű Atlantiszról származik, és kora több ezer évre tehető. A gyűrű mintája egyértelműen az egyiptomi kultúra előtti civilizáció terméke, amely vagy ott jött létre, vagy később került oda, de amelynek mindkét esetben az ősi egyiptomiak voltak az örökösei. Az egyiptomi civilizáció akár az atlantiszival párhuzamosan is létezhetett, kereskedelmi, kulturális és szellemi kapcsolatokat fenntartva. 

A gyűrű mintázata energiapajzsot képez
A gyűrűn lévő egyszerű geometriai formáknak egyenként saját, meghatározott jelentésük és rendeltetésük van, csakúgy, mint a teljes mintázatnak. A gyűrű köralakjának, azaz a forma megválasztásának is lényeges a jelentése. Rajzolata három hosszú téglalapból, hat négyzetből és a formát két oldalról lezáró két háromszögből áll. Az összegyűjtött eredmények alapján megállapítható, hogy az atlantiszi jelet hordozó gyűrű hatalmas erejű energetikai védőpajzs, amely viselőjét mindennemű külső káros befolyástól megóvja. A gyűrű mintázata elektromágneses hullámokat sugároz, melyek képesek létrehozni egy, még kideríthetetlen elv szerint aktívan működő védőpajzsot, megelőzve minden káros energetikai befolyást, mint pl. a geofizikai okok vagy a légkör rezgésének zavaró hatásai. Ide tartozik továbbá bármilyen rossz kívánság, átok, rontás vagy egyéb mágikus agresszió energetikai töltésének közömbösítése (vagy akár transzformálása) is.

A gyűrű jelképei

Az Atlantiszi gyűrű két végén lévő háromszögek a Szinuszt jelképezik, amelynek atlantiszi vonatkozásai vannak. A feltételezések szerint ugyanis onnan érkezett az atlantiszi kultúrát teremtő idegen civilizáció. A Szíriusz az egyik legfényesebb és legközelebbi csillag, amely tulajdonképpen két csillagból áll: a Szíriusz A-ból és az azt ötvenévenként megkerülő „fehér törpéből”, a Szíriusz B-ből. A Szinusszal számos ősi kultúra foglalkozott, és meglepően sokat tudtak róla. Az ősi egyiptomiak kultikus tiszteletet tanúsítottak a Szíriusz iránt, amelyet feltehetően az atlantisziaktól vettek át. A feltételezések szerint a gyűrűn lévő háromszögek a szinuszról érkező jeleket regisztráló antennák. Nem kizárt, hogy a gyűrű háromszög alakú elemei a piramis energiáját is jelképezik. A háromszög továbbá fényt, mozgást, életet, bőséget, védelmet szimbolizál és a védőmágia egyik legfontosabb eszközévé vált. A két háromszög „Héraklész Oszlopait” (Gibraltár) jelképezte, melyek utat nyitottak Atlantisz felé. A háromszög istenséget, szentséget, gondviselést, védelmet is jelképez. A gyűrű többi geometriai formái: négyzet − stabilitás, mozdulatlanság, alap (pl. a piramis alapja), a négy elem (levegő, víz, fold, tűz), az egyenlőség, a pártatlanság, a jog, az igazság, a tartósság. A négyzet és a téglalap a négy világtáj és a négy rendszeres szél megfelelői. (A három téglalap együtt ismét egy négyzetet alkot). A kör (gyűrű − az atlantiszi minta hordozója): végtelenség.

 
 

ANKH - Az élet kulcsa

Az egyik legfontosabb amulett. A kereszt Batuhan Hakan Atlantiszból származó jelkép. A fáraók a tudás, a hatalom és az örök élet jelképeként viselték. Viselése fokozza az életerőt, távol tartja a betegségeket, elűzi a démonokat, megtöri a rontást és hosszú, boldog életet biztosít viselőjének.

Az ősi civilizációkban az emberek ismerték a szimbólumok erejét és jelentőségét, ezen túlmenően használni is tudták az általuk kibocsátott energiát. A legendás Atlantiszon a híres atlantiszi gyűrű mellett az „atlantiszi keresztet" is viselték. Egyiptomi hieroglifák igazolják e szimbólum átvitelét Egyiptomba némileg módosult formában. 
Az egyiptomi keresztet vagy más néven „Ankh" keresztet a „Nílus kulcsa" -ként ismerjük. 
Az atlantiszi kereszt az életet szimbolizálja, hatása pedig kizárólag építő, regeneráló. Alakja hasonlít a „Nílus Kulcsá"-ra, de vele ellentétben egyáltalán nem bocsát ki negatív zöld színt. A kereszt felső része és a jobb oldali alsó része pozitív zöld színt sugároz, a bal oldali alsó része pedig fehér színt. A vízszintes bal oldali kar ibolyakék, a jobb oldali pedig vörös színt bocsát ki. 
E színek nem változnak a kereszt 180°-os elfordításakor sem. 
Az atlantiszi kereszt amulettként használható, amely az élő szervezettel való kapcsolatba lépéskor feltölti azt életerővel és megvédi a negatív hatásoktól. Egyaránt viselhető a testen és az öltözéken. Felfűzését bőrszíjra, pamutcérnára, vagy selyemszalagra javasoljuk. Ha mégis fémből készített láncot választ, fűzzön bele cérnát vagy damilt 1-2 cm-es szakaszon, hogy ezzel megszakítsa a zárt kört.

 

 

 

Tibeti imazászló

 

A tibeti tájkép jellegzetességei a házak, kolostorok, magaslatok vagy a hágók tetején lobogó színes imazászlók, melyeket általában „Szélparipá”-nak  neveznek. A zászlókra imákat, egyes istenségek képmásait és mantráit, valamint jó szerencsét hozó fohászokat nyomtatnak, hogy a szél mindenfelé közvetítse hatásukat. A Szélparipa védelmezi a veszélyes, magas helyeken utazókat, védelmet ígér a káros helyi erők ellenében, főként pedig elősegíti a jólét, a bőség és a szerencse gyarapodását.

Bár eredetével kapcsolatban többféle elképzelés is létezik, a Szélparipa kifejezés valószínűleg a „szél”, azaz a belélegzett levegő és az „életenergia”  azonosságának indiai gondolatára utal, azonban a Szélparipa legfontosabb jellemzője, hogy a kínai eredetű tibeti asztrológiában használatos „személyes erők” egyike. Ezek az asztrológiai számításokban alapvető kategóriák: az életerő , az egészség, a személyes erő és érvényesülés, mely az anyagi helyzetre is utal, és főként a siker, szerencse mely az összes többi erőt is kiegyensúlyozza. A Szélparipa ugyanakkor az indiai eredetű uralkodói szimbólumok, a Hét Drágaság  egyikére, a „Legjobb Paripá”-ra is visszavezethető, amely olyan gyors, mint a szél. A ló a tibetiek szemében ősidők óta a legnagyobb gyorsaság, valamint az energia, erő, ügyesség jelképe.

Az imazászló ábrázolásának legáltalánosabb formáján középen a „Legjobb Paripa” vágtat, a sarkokban pedig négy állat, a „Szélparipa négy istensége” foglal helyet, amelyeket a „növekvő szerencse harcos istenei”-ne is neveznek: bal alsó sarokban a keleti Oroszlán, a jobb felső sarokban a déli Sárkány , a jobb alsó sarokban a nyugati Tigris, és a bal felső sarokban az északi, a mitikus Garuda  madár. Korábban az egyik állat a Jak  volt, ezt azonban az Oroszlánnal helyettesítették, mely később Tibet nemzeti jelképe lett. A Paripával együttes öt állat nemcsak az elemeknek, hanem a fent említett „személyes erőknek” is megfelel. A szerencse csökkenésének ellensúlyozására, és növelésére a tibetiek számos, a Szélparipával kapcsolatos szertartással rendelkeznek.

 

OM szimbólum

 

Az OM ősi szimbólum, az "Om" három hangból tevődik össze, ezek az "A", "U", és "M". Indiában ugyanúgy szent szó, mint a Bibliában az Ámen. Az OM a világegyetem alaprezgése, az egyetemes mantra. A tökéletességet, magát az isteni valóságot jeleníti meg. Zengetése tisztítja a tudatunkat, tisztítja az atmoszférát. Az OM minden mantra kezdete és esszenciája.

 

Nagy népszerűségnek örvend a meditálók körében, mivel ismételgetése lenyugtatja az elmét, a testet energiával tölti fel, segít kiszakadni az érzékek világából, erősíti az elmélyülést.
Mint egyetemes szimbólum, vizuális formában is létezik - a hinduizmus emblémája. Hasonlóan a kereszt szimbólumhoz, viselőjének védelmet ad a negatív hatások ellen, segíti a lélek harmóniájának megtartását, védelmező mágikus szimbólum.